Lélek vagy szellem, illetve mi történik a halál után?

A magyar nyelvben ez a két fogalom igen zavaros a mai napig. Nemcsak a bibliafordításokban, de a jóga, illetve a Védák, magyar magyarázataiban is, ahol gyakran hibásan a lelket halhatatlannak tartják az átman-nal, az önvalóval azonosítják. Igazából csak a magyar nyelvben fordul elő ez a keveredés, mert minden más nyelvben a Szent Lélek helyett a Szent Szellem fogalmát használja csaknem minden bibliafordítás, angol: Holy Spirit vagy Holy Ghost (nem Holy Soul), szlovák: Svätý Duch (nem svätá duša) stb. Csupán a hagyomány tisztelete miatt maradt meg a magyar nyelvben ez az értelmileg helytelen elnevezése a Szent Szellemnek: lásd a magyar Wikipédián (itt szépen látható a káosz).
Míg a lélek (psziché) az érzelmek, a tudatalatti, az emóciók, az ösztönök, a személyiség és a földi tapasztalások központja (asztrális test, amivel pszichológia tudománya foglalkozik), addig a szellem (pneuma) az örök, isteni minőség, mentális rész, ahol a magasabb gondolatok is születnek.
Ezzel kapcsolatban lásd a cikk alján a mellékletben lévő írást Ungár Aladártól.

Mit mond a hermetika a túlvilágról és az ember haláláról?

Amikor az ember meghal, akkor a test, a lélek és a szellem elválnak egymástól, de nem teljesen. A test szétbomlik és idővel a lélek is, lebomlik a leglényegibb maradandó magjára, mely egy fénymaghoz hasonlítható. A lélek lebomlása a fizikai halál után még évekig is eltarthat az asztrális térben (a túlvilágon). A lélek nem inkarnálódik csak a szellem. Amíg a szellem nem válik el a lélektől (tisztítótűz által), addig nem történhet újabb inkarnáció sem. Fokozatosan a lélek lebomlása által a szellem identifikálódik azzal a mentális szférával, amit életében elért. Amikor végre elszakad a lélektől, felébred benne erős vonzódás Isten iránt, de nem tud magasabb szférába emelkedni csak úgy, ha új inkarnációt kér. Így önmaga vágyából jön vissza az anyagi világba. Az anyag ugyanis közvetlen kapcsolatban van az Akásával, mert az anyag azért van, hogy a szellemet tökéletesítse.
"A lélek csak a 'halhatatlanoknál' nem válik le. Ha valaki már elérte az asztrális halhatatlanságot, akkor a lelke szubtilis, azaz átszellemesedett és nem megfogható az asztrális lebontó erők számára így, ha meghal, akár azonnal is inkarnálódhat, ha akar. Ezt a nagyon magas szintet az atlantiszi felemelkedett mestereken kívül csak nagyon kevesen érték el." (Tungli László)
Ezt igazolja az "L" betű leírása is Franz Bardon kabbalájában.

Asztális szinten: "A mágusnak (nem tévedés) az asztráltestben ezen rezgés által megnyilvánul a mágikus egyensúly titka, bármely ember jellemére vonatkozóan. A kabbalista egy idő után elnyeri a tudást, hogy asztráltestét átszellemítve eggyé váljon az isteni erénnyel. Teljesen megvilágosodik előtte az asztrális láthatatlanná válás titka, mivel e betűrezgés által úrrá lesz az asztrális fény felett. Ha úgy kívánja, akkor asztrálteste érinthetetlenné válik e rezgés által, és kikerül az elemek befolyása alól. Ez azt jelenti, hogy a kabbalista elérte az asztrális halhatatlanság fokát." (Franz Bardon)

A túlvilággal kapcsolatban még néhány gondolatot idéznék Franz Bardon könyveiből:
"A test és lélek, mint a szellem burka vagy ruhája teljesítenek szolgálatot csupán, tehát mulandóak, és csak a szellem a halhatatlan rész, az Isten képmása."
"A fizikai világunk felett található következő szféra a Föld-zóna (vagy földövi zóna). Ennek különböző sűrűségi fokai, úgynevezett alsíkjai vannak, ahová az emberek fizikai testük levetése után kerülnek. Ez az úgynevezett asztrálvilág (túlvilág), amelynek mélyebb sűrűségi rétegeiben a fizikai halál után asztráltesteikkel az átlagemberek tartózkodnak a fejlettség foka szerint, magasabb rétegeiben pedig a beavatottak találhatók. Minél érettebb, fejlettebb volt etikailag egy mágus, a földövi zónának annál finomabb rétegébe kerül. Az lesz a helye az asztrálvilágban, amit itt, a fizikai síkon vívott ki magának élete folyamán. Az asztrálvilágban nincs mennyország és pokol, ezek vallási és dogmatikus aspektusok, és különböző vallások tanításai, melyek az asztrálvilágban való életet részint tájékozatlanságból, részint ezoterikus szempontból, szimbolikusan nevezik mennynek és pokolnak. Ha az asztrálvilág alacsony rétegeit pokolnak akarnánk nevezni és a magasabbakat pedig mennyeknek, úgy némiképp helyet kellene adni e vallásos állításnak. A mágus, aki minden szimbólumot és minden eszmét ezoterikusan is tud értelmezni, tökéletesen megtalálja a menny-pokol és a tisztítótűz fogalmára a megfelelő magyarázatot."
"Az asztrálsíknak különböző fajtájú lakói vannak. Mindenekelőtt a földi életből eltávozottak, akik szellemi érettségüknek megfelelő sűrűségi fokban tartózkodnak, mely szinteket a különböző vallások mennyországnak vagy pokolnak neveznek. Ezek azonban a beavatott számára csak képletesen értendők. Minél tökéletesebb, nemesebb és tisztább egy lény, az asztrálsíknak annál tisztább és finomabb sűrűségi fokán tartózkodik. Asztrálteste fokozatosan addig oldódik fel, amíg az asztrálsík azonos rezgésű területére nem jut. Ez pedig szoros összefüggésben áll az illető lény érettségével és szellemi tökéletességével."
"Ahogyan az asztrálsíknak megvannak a lakói, ugyanúgy van ez a mentálsíkon is. Mindenekelőtt az elhunytak, akiknek asztrálteste az elemek által feloldódott, és akik a mentálszféra, érettségüknek és tökéletességi fokuknak megfelelő, velük analóg régióiban kapták meg tartózkodási helyüket."
"A mágus ezért nem fél a haláltól, mert a fizikai halál csak egy átmenet egy sokkal finomabb szférába, az asztrálsíkra, onnan pedig a szellemi síkra és így tovább. Nem fog hinni mennyországban, pokolban. Ebbe az elképzelésbe különböző vallások papjai kapaszkodnak, hogy a hívőket bűvöletben tartsák."
Megjegyzendő viszont, hogy egyesek a "pokol" fogalma alatt a sátáni befolyás szféráját (birodalmát) értik, ahova általában olyan emberek kerülnek haláluk után, akik paktot (szövetséget) kötöttek démonok urával. Erről Franz Bardon is ír részletesen.

Az ember újratestesüléséről (a reinkarnációról) és a sorsról Bardon ezt mondja:
"A magát ismét megtestesítő lény tehát tud a fizikai világban követendő „tananyagról” és egyet is ért azzal, sőt saját maga szándékozik azt végigcsinálni. A megtestesülés pillanatában azonban mindezek felől elveszti ismeretét. Ha egy ember az anyagi világban előre tudna mindent, amit végig kell csinálnia, akkor nem rendelkezne szabad akarattal a fizikai síkon."
Azt is megemlíti, hogy a reinkarnáció helye nagyban függ a szellem előző életében tanúsított vallásos meggyőződésétől is, illetve világnézetétől.

Megjegyzés:
Itt egy logikai pontosítás kell, mert Bardon leírása kicsit félreérthető:
A lélek az asztrális tisztulás során a saját tiszta alaprezgéséig finomodik (lebomlik). Nem semmisül meg teljesen, de amikor a szellem elszakad tőle és a mentális szféra felé veszi útját, akkor ennek hatására a lélek az éltető szellem nélkül élettelen (alvó) állapotba kerül.

A reinkarnáció és a Biblia

Sokan a mai napig úgy vélik, hogy a Biblia nem ismeri el a reinkarnációt, pedig ez nem biztosan igaz. Amikor Krisztust megkérdezték, hogy ki volt Keresztelő János, ezt mondta:
„... ő Illés, akinek el kellett jönnie” (Máté 11:14).
Ezzel Krisztus igazolta, hogy János Illés szellemével jött el, hiszen csak a szellem inkarnálódik, a lélek nem.
Ezt alátámasztja, hogy Malakiás, Lukács, Jézus és a tanítványok egyaránt Illésről beszélnek, nem pedig egy Illéshez hasonló prófétáról. A sorok pontos olvasata nem egy hasonló küldetésről, hitről vagy feladatról szól, hanem magáról Illésről:
Malakiás 4:5; Lukács 1:17; Máté 11:14; Máté 17:11-13.
Malakiás próféciája nem azt mondja, hogy támaszt Isten egy prófétát, aki olyan lesz, mint Illés volt, hanem azt mondja, hogy Isten elküldi Illést.
Lukács evangéliumában az angyal is azt mondja, hogy Illés szellemével és erejével fog rendelkezni.

Ebbe a képbe tökéletesen illeszkedik az is, amikor a farizeusok megkérdezték Keresztelő Jánostól, hogy ő-e Illés, és ő nemet mondott (János 1:21).
Ez a tagadás nagyon hasonlít ahhoz, amikor Jézus sem volt hajlandó bizonyságot adni a farizeusoknak az ő szellemi felhatalmazásáról, hogy milyen hatalommal teszi dolgait. Bizonytalanságban hagyta őket (Márk 11:27–33).

Valójában Jézus, Isten elsőszülött fia, tehát szintén egy isteni lény (szellem) inkarnációja volt.

Mi értelme lenne a feltámadásnak, ha van reinkarnáció?

Ez a kérdés logikai konfliktust okoz a hitben. Valójában azonban ez a konfliktus megmagyarázható. A reinkarnáció nem kell, hogy ellent mondjon bibliai értelemben ismert feltámadásnak.
A feltámadás nem a szellemre vonatkozik, hiszen a szellem halhatatlan. A feltámadás a lélekhez kapcsolódik.
A reinkarnáció a szellemhez tartozik, a feltámadás pedig a lelkek feltámadása, vagyis megelevenedésük a szellemben.
A szellem halhatatlan, ezért nincs szüksége feltámadásra. A feltámadás azért szükséges, hogy semmi ne vesszen el abból, amit a szellem a különböző életek során a lelkeken keresztül létrehozott.

A feltámadás azért is fontos, mert csak így válhat teljessé az ítélet. Az ember tettei, döntései, ismeretei, érzelmi kapcsolatai és azok következményei a lelkekben maradnak fenn. Ha ezek örökre elvesznének, akkor az ítélet sem lehetne teljes. A feltámadás ezért azt jelenti, hogy a szellem visszanyeri és magában egyesíti mindazt a lelki valóságot, amelyet fejlődése során létrehozott.

Röviden összefoglalva:
   1. A szellemi mag halhatatlan.
   2. A szellem többször inkarnálódhat (megtestesülhet).
   3. Minden életben létrejön egy lelki sík is, illetve lelki tapasztalatkészlet.
   4. Valószínűleg a szellem fejlődésének egy magasabb fokán újra magába integrálja korábbi lelki fejlődésének eredményeit, a feltámadáskor.
   5. A "feltámadás" nem a szellem feltámadása, mert az soha nem halt meg.
   6. A feltámadás valójában a lelki tartalmak, tapasztalatok, egyéniségek visszanyerése vagy egyesítése lehet.
   7. A feltámadás a lélekhez kapcsolódik, de a lélek csak a testtel együtt tud a szellemhez kapcsolódni tartósan. Ezért a feltámadásban nemcsak a lélek jelenik meg, hanem a lélek és a test együtt. A feltámadás tehát nem puszta visszaemlékezés (előző életeinkre) vagy tudatosulás, hanem valóságos megjelenés is. Mert a lélek összekötő a test és a szellem közt. (Itt eszünkbe juthat, hogy Jézust sem mindjárt ismerték meg tanítványai a feltámadása után. Mária is először a kertésznek hitte, lásd János evangéliuma 20:11-18, 21:1-14)

A keresztények azért látják ezt ellentmondásnak, mert a reinkarnációt és a feltámadást ugyanarra a lényrészre vonatkoztatják. Amint a szellemet és a lelket megkülönböztetjük, az ellentmondás megszűnik.
A feltámadás tanítása nemcsak a kereszténységben, hanem a zsidóságban, a zoroasztrizmusban és bizonyos értelemben az iszlámban is megjelenik, ami arra utal, hogy az emberiség ősi szellemi hagyományai fontos igazságot láttak benne.

Ezzel kapcsolatban még fontos Jézus kijelentése a lélekről:
"És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elveszítheti (elpusztíthatja) a gyehennában." (Máté 10:28)
Ez a vers sem arról szól, hogy a lélek halhatatlan, hanem arról, hogy a lélek az emberi halál után nem pusztul el, hanem vár a feltámadásra, élettelen (alvó) állapotban (mert „amely lélek vétkezik, annak meg kell halnia”, ahol nem az emberi testről van szó, mert a test nem tud vétkezni). De van olyan isteni hatalom, ami képes teljesen elpusztítani a lelket is, súlyos bűnök esetén.

Itt érdemes megjegyezni a reinkarnációval kapcsolatban: a Biblia egyetlen olyan egyértelmű kijelentést sem tartalmaz, amely kizárná a szellem többszöri megtestesülésének lehetőségét.
Ez az értelmezés egy lehetséges keretet ad azok számára, akik a hermetikát és a Bibliát is komolyan veszik – ami ennek a cikknek a célja volt. Rámutat arra, hogy a különböző szellemi hagyományok (hermetika + Biblia) nem feltétlenül zárják ki egymást, ha a fogalmakat pontosan használjuk.

Melléklet:

Lélek és a szellem kapcsolatában lásd még: Kulcsár Árpád: EGY KIÁTKOZÓ ZSINAT ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
Ezzel kapcsolatban ajánlom meghallgatni ezt a videót, Putnoki Tibor: Atjáró Ég és Föld között - Halálközeli élmény, En, De

2017.03.10, Tungli János, www72.sk, 2026

Megjegyzés:
Egyes felekezetek bevezették a dichotómiát, amikor az ember három részét leegyszerűsítik (összemossák) csak két részre:
     1. [test] és [lélek + szellem]
     2. [test + lélek] és [szellem]
Mindkét leegyszerűsítés specifikus értelmezés, mert a Biblia és a modern fordítások is mindenhol következetesen megkülönböztetik ezt a három fogalmat. Ez nem csak nyugaton, de keleten is megtörtént a vallásokban.

Valójában a halottak szellemidézése sem a szellemet, hanem a lelket idézi meg (vagy kelti fel alvó állapotából).
A Bibliában is van erre példa: az 1. Sámuel 28. fejezetében, amikor Saul egy médium által megidézte Sámuel prófétát.
A halottidézést mint a halottaktól való tudakozódást (főleg önös célok érdekében vagy a jövő kitudakozásából) a Biblia élesen elítéli, három fontos okból:
  1. Először azért, mert a halott lélek már nem tud karmikusan felelni a kijelentéseiért; meghalt, és ezzel a bűntől mentesült, így karmikusan már nem vonható felelősségre.
  2. Másodszor azért, mert a negatív lények előszeretettel adják ki magukat fantomként a halott léleknek, és az ilyen kontrollálatlan mediális kapcsolatban a spiritiszta médium ezt nem képes megkülönböztetni. Erről Franz Bardon is ír részletesen, és ennek a kontrollálatlan medium általi kapcsolatnak a káros hatásairól az egészségre nézve.
  3. Mi értelme van a halottakhoz fordulni, ha fordulhatnak az élő Istenhez és annak szolgálóihoz. (Ézsaiás 8:19,20)